Oldalak

2013. január 23., szerda

"fogadalmak"


Egy verseny,
egy körmös verseny, ami végre nem szavazat gyűntős,
egy megmérettetés, ahol zsűri van.
VÉGRE!!!
Nagyon megörültem neki és hamar eldöntöttem, hogy indulok rajta.

Első körben két szilveszteri alkotást kellett beküldeni.
Nagyon sok pozitív hozzászólás érkezett az én alkotásaimról, ami HIHETETLENÜL jól estek!
de tényleg, magam is meglepődtem, hogy mennyire feldobott

ha ez még nem lett volna elég, még nagyobb meglepetésemre MÁSODIKNAK jutottam tovább *-*
nagyon boldog voltam! *-*

Ugyan elsőre megijedtem a következő témától, ami a "fogadalmak" volt, de hamar rájöttem, hogy jól megfogható témá, és bátran vágtam bele.
Elhittem, hogy lehet esélyem.

Elsőnek egy próbát csináltam (miután hosszas tanakodás után kitaláltam, hogy mit is fessek körmöcskéimre)

A minta elkészült, tetszett, viszonylag kivehetőnek mondható volt - legalábbis úgy véltem.

Majd ment "élesben".
Csupán 3
ismétlem, 3 órát!!!! vett igénybe az elkészítése o.O (száradásokkal, mindennel)
(ezuton is szeretném megköszönni, annak a személynek, aki ezt a 3 órát még készítettem, velem "töltötte" :) biztos nagyon érdekfeszítő volt, főleg így, de köszönöm! :* (L) )



Persze fotózással megint szenvedtem egy sort, meg se merem számolni megint, hány kép készült o.O
Mert persze vagy nem adta vissza szépen a színeket, vagy ha vakuztam valamelyik minta nem látszódott
szóval vááá kategóriás ez is o.O -.-"
na végül valami lett

2-3 mondatot is írni kellett
ahhoz képest, hogy nem akartam, egy kisebb regény jött össze :'D kicsit megeredtem, meg is ijedtem, hogy talán túl sok lesz :'D (egy picit)


 "Újévi fogadalmak...
Én személy szerint nem szoktam újévi fogadalmakat tenni.
Feleslegesnek tartom.
Változni ugyan jó dolog, de az ehhez szükséges kitartás, úgy vélem, független ettől az ünneptől.

Szóval nem is magamat vettem példának (2 kivétellel), hanem az alapvetőnek mondható, úgymond tipikus újévi fogadalmakat, amelyeket az emberek többsége fogad ilyenkor.
Rögtön a sokaknál másnap bekövetkező másnaposság; sokan fogadják meg, hogy ezután mértékkel isznak (vagy talán soha többé). Ezt szimbolizálja az áthúzott részeg ember. (Nem hagyhattam ki ezt a szimbólumot :D noha én még soha nem voltam részeg  - mielőtt valaki félre értené ;) )
A könyv a tanulást jelképezi -amit nem hanyagolhatok el én sem 2 iskola mellett- hisz a diákok java része, aki fogadalmat tesz nagy változásokra számít tanulás terén is. 
Másik káros szenvedély az alkohofogyasztás mellett  a dohányzás, sokan ez nélkül szeretnék fogytatni az új évet.
(Ez sem jellemző rám, nem dohányzom.)
Karácsonyi nagy lakomák? Hajaj!
Mi kövvetkezik ez után? Naná, hogy sokaknál fogyókúra. Ehhez kapcsolódik a szobamérlegen állás.
És végül kiskörmön egy kicsit én. Kuktasapka, mert meg kell tanulnom főzni :)"



Ezek után is nagyon sok pozitív hozzászólás érkezett, valamint sokaknak az enyém is tetszett a legjobban, ami ismételten nagyon-nagyon jól esett és nagyon örültem!
Amúgy nagyon nem szokott olyan lenni, hogy élvezem magát, hogy pingálhatok a körmeimre, de amikor a próbát csináltam, azt éreztem, hogy igen, tetszik!
Sajnos a képen látható elkészítése azonban már kínszenvedés volt :'D
Végül nem tudom, hogy azért mert nem a saját (nem létező) fogadalmaimat festettem meg, vagy mert ennyire nem hordható lett (igen, ez már sok volt nekem, jobban szeretem a szép mintákat, nem táblák a körmeim, dehát máshogy nem lehetett ezt a témát megfogni, meg hát verseny, vagánykodni kell úgy gondolom)
szóbal igen, nem egy "hordható köröm", ahogy szerintem a többi sem az volt, szóval remélem végül nem ez volt a vesztés oka
ugyanis az előkelő utolsó előtti hely lett az enyém, a 6 továbbjutóból :D
Szarul esett kicsit -mert nem tudtam, végül miért ez lett az eredmény- meg ugye az időt, hogy aznap éjfélig szenvedtem vele, amikor pakolnom kellett volna a hazainduláshoz (azt hiszem igen, aznap azt kellett volna csinálnom, mert másnap korán kelés lett volna)
Na mind1, a próbával jól éreztem magam, rájöttem, hogy eltudok szakadni körömfestésben, valamint az a sok sok komment :) (L) 
valamint az öröm, amikor valaki elsőre kitalálta, hogy mi mit ábrázol *-*
:)


no meg a turpissák :P kis XD ami hozzájárt a 3 órához :'D o.O



Petra

2013. január 21., hétfő

karácsonyi körmös ajándékok *-*



Tavaly karácsonyi ajándékaim legnagyobb darabját szeretném nektek megmutatni! :) *-*


bizony bizony, az aminek látszik :P *-*

ma tervezem végre kipróbálni :) persze eredeti körmeimre



Valamint kaptam 17 körömlakkot ;)
(hát igen, nagy "bajban" voltam, mert még ha egyenként festettem volna ki  a körmeimet, akkor se lett volna elég mindnek a kipróbálásához :'D >.< )

egy kis csomag:
 nagyon kis cukikák :) eddig én kettőt próbáltam ki, anyum pedig egyet


ezek pedig... hát... nem is tudom mit írjak :'D
essence CLASS OF 2013 kollekció 5 lakkjából 4 darab

vicces történetük van, már meg is írtam 3/4 részben egy post keretében, de tovább lett csavarva még párszor...
na mind1, a lényeg, hogy itt vannak, meg vannak ők is :) ;)

a kék, illetve az ezüst fedő lett kipróbálva eddig ;)
később bejegyzésben, majd lesz róluk is szó :)


Petra

2013. január 14., hétfő

ajándékcsomagok


Én is megcsináltam ezt a cuki mintát :)
Bár végül túl korán csináltam meg, ez sem bírta ki karácsonyig XD



 Menet közben kicsit fel is dobtam, szerintem így sokkal jobban néz ki, hangsúlyosabb. :)
 Bár a képeken turpisság van XD cegény kisujjam körmöcskéje :( 

Petra

szilveszter 2013 II.


Ez volt a 2. szilveszteri versenyre készült körmöm, szóval ezt sem az újévkor viseltem.



Nagyon megszenvedtem a fotózásával, mert sehogy sem akarta visszaadni ennek az ezüst lakknak a gyűnyörűségét :(
Vagy nagyon mattos, szürke volt a képen, vagy visszaverte a fényt, de úgy, hogy még a minta sem látszódott :S










Az alap szépség egyébként nevezetesen az essence  CRAZY GOOD TIMES lakkja *-*

Petra

szilveszter 2013


Még jó korán, karácson előtt elkészült ez az alkotás, mert versenyre ment.









Az úgymond alapvetőnek mondható szilveszteri kellékeket, szimbólumokat adja vissza a köröm.
Mint például: az óra, pezsgős üveg, pohár, 2013 és a kisujjamon egy rakéta.

Wibo lakkra arany por - a körmeim végére átmenetesen-, majd fekete díszítővel vittem fel a szimbólumokat.



Petra